A Kis Út

Készült: 2012. 05. 04.

A Négy Nemes Igazság

Hol bővebben, hol kevésbé kifejtve, ez a Négy Nemes Igazság adott keretet Buddha tanításainak a következő 45 évben. Bár olyan szavakat használt, melyek főleg egoistákat vonzanak, folytatólagosan hat minden buddhista iskolára. Ezért ezeket az igazságokat érthetővé kell tenni a jelenlegi nyugati világ kritikus koponyái számára. Mivel mi vagyunk a buddhizmus jövője és természetes haszonélvezői, nem számít igazán, hogy a jelenlegi magyarázatok valószínűleg túlhaladnak azoknak a látókörén, akiknek eredetileg tanították azokat.

Már Buddha első kijelentéséhez is – "Van szenvedés" – több magyarázat szükséges. Amikor valaki először találkozik ezzel az idézettel, alapvetően lehangolónak találja. Összehasonlítva az önmagukat jól előadó, hiten alapuló vallásokkal – melyek szerint a saját istenük az egyetlen, a legerősebb, hogy Allah bosszúja "könyörtelen és tévedhetetlen" –, a buddhizmus nem nyújt olyan érzést a gyenge embernek, hogy ő egy nagy dolog része. Ehelyett kicsit gondolkodni kell, s ha ezt megtesszük, rájövünk, hogy Buddha első szavai a határtalan boldogság felé mutatnak. Hogy hogyan? Majdnem mindenki elfelejti, hogy tapasztalataink természete feltételekhez kötött; attól a szinttől függ, amelyen megtörténnek. Lámaként eltöltött húsz évem megmutatta, hogy az emberek nagyon is tudatában vannak változó érzelmeiknek, mindig azt hiszik, hogy ami a jelen belső képernyőjén történik, az valós. Ez a tendencia független az intelligenciájuktól. Nem kell ahhoz Buddhának lenni, hogy tudjuk, léteznek boldog és boldogtalan napok. Amiért mindenkinek szüksége van a Buddhára, az az, amit nem tudunk, vagy amit nem látunk meg könnyen. Nélküle nem vesszük észre a tükröt a képek mögött, a tudatosság feltételekhez nem kötött állapotát, a legmagasabb szintű örömöt, amely elválaszthatatlan a tudat legteljesebb működésétől.

A "Van szenvedés" így hatja át az összes nem megvilágosodott létet. Összehasonlítva a tudat időtlen erejének állandó frissességével, minden más egyszerűen felszínesnek tűnik. A határtalan, ragyogó tér ismerőjének még a legnagyszerűbb feltételekhez kötött tapasztalat sem elég. A leggyönyörűbb hullám sem hoz olyan beteljesülést, mint maga az óceán.

Ezért mondhatjuk, hogy Buddha Négy Nemes Igazsága közül az első nem lehangoló, bár annak tűnik, hanem igenis felemelő. Ha valaki tisztán megmutatja, hogy elpusztíthatatlan tudatunk természete tökéletesebb bárminél, amit valaha is tapasztalhatunk, az határtalanul gazdaggá tesz minket.

Buddha második kijelentése – "A szenvedésnek van oka" – szintén igényel valamiféle intelligens kiértékelést. Mi lehet minden szenvedés elfogadható oka, a legélesebb fájdalomtól a legcsekélyebb unalomig vagy csalódottságig? Biztos, hogy nem a hiten alapuló vallások gonosz vagy ördög elve. Az ok és okozat törvénye mindig működik. Az abszolút gonosz csupán önmagát pusztítaná el, míg egy "viszonylagosan" negatív erő természetesen gátolja saját magát. Buddha itt egyetlen vádolható dolgot ismer: a nem megvilágosodott tudat alapvető tudatlanságát. Ez úgy működik, mint egy szem, amely látja a külső dolgokat, de önmagát nem. Képtelen a látót, a látott dolgot és a látás folyamatát egymástól függőnek és ugyanazon teljesség részeként látni. Ez maga a nemtudás. Mindannyian ellenőrizhetjük magunkon, hogy milyen sok tovatűnő tárgynak, szituációnak és tudatállapotnak lehetünk tudatában, még komolyan is vehetjük azokat, miközben fogalmunk sincs a tapasztalóról, az időtlen lényegiségről, teljesen elmulasztjuk azt. A nem megvilágosodott tudat képtelen felismerni önmagát, ez az oka a feltételekhez kötött világnak és minden szenvedésnek.

A tudat részleges működésének köszönhetően jelenik meg az elválasztás illúziója és a dualista látásmód. Noha sem kívül, sem belül nincs semmi állandó vagy maradandó, a tudat térszerű természete – a látó – önmagát én-ként tapasztalja, és ami terében megjelenik, az lesz a te, vagy valami elválasztott dolog. Bár minden, ami feltételekhez kötött, állandóan változik és nincs valós léte, a szokások ereje és az érzékszervek benyomásainak durvaságai elhitetik a nem megvilágosodott lényekkel, hogy a jelenségvilág valódi.

Az én és te, az itt és ott közötti elválasztás okozza a zavaró érzelmek megjelenését: ragaszkodást ahhoz, amit akarunk, és taszítást attól, amit kellemetlennek tartunk. Az előbbi érzés aztán mohóságot okoz: amit kedvelünk, meg is akarjuk tartani; az utóbbiból pedig irigység válik: akiket nem szeretünk, azokat nem akarjuk boldognak látni. Az alapvető nemtudás minden nehézség oka, ez hozza létre a kizáró (és ártó) büszkeséget. Itt a pillanatnyi körülményeket – melyekben barátainknál jobbak vagyunk –, a vagyont vagy a szépséget hisszük valósnak, s nem ismerjük fel, hogy képtelenek vagyunk ezeket irányítani, vagy egyáltalán megtartani. Másrészt azonban a befogadó büszkeségnek egy jógi állandó állapotává kell válnia. Aki látja minden lény erejét, lehetőségét és igaz természetét, az minden szituációban már eleve a Tiszta Földön van, tanul ebből, és spontán hasznára is válik másoknak.

A fent említett hat zavaró érzelem mindegyike a nemtudásból fakad, 84 000 különböző kombinációban jelenhet meg, és annak ellenére, hogy állandóan változnak, mindig igaznak tartjuk azokat. A tapasztalás pillanatában nem ismerjük fel, hogy azelőtt nem voltak ott, most éppen változnak, és később ismét nem lesznek ott, s tulajdonképpen butaság energiát fektetni beléjük. Ehelyett az emberek testtel, beszéddel és tudattal belekeverednek változó állapotaikba, ezzel folyamatosan jövőbeli szenvedésük magjait ültetik el saját tudatalattijukban és a világban. Mikor ezek később megérnek további nehézségek formájában, csak kevesen lesznek, akik nem másokat okolnak majd emiatt. Elfelejtve, hogy mi vagyunk az egyedüli okai annak, ami történik, a társadalmat, szüleinket vagy partnereinket fogjuk vádolni, vagy bármi mást, amit divatos. Elhalasztva az értékes lehetőséget, hogy megértsük és megváltoztassuk mostani és előző életeink szokásait, újra elültetjük a jövő szorongásának, fájdalmának magjait.

Buddha harmadik kijelentése, melyet a 2550 évvel ezelőtti történelmi jelentőségű találkozáskor tett, mélyen megmozgatja a mai Nyugat világát. Félelem nélkül mutatta be magát, mint aki elérte a célt. Tekintélyének teljes erejével kinyilatkoztatta a teljes tökéletesség állapotát, amit már szüntelenül tapasztalt: "A szenvedésnek van vége". A történelemben először jelent meg valami abszolút, melyet a lények elérhettek, s valódi menedékként szolgálhatott mindenki javára. Bárki, aki azóta megfelelő instrukciókkal meditált, igazolhatta Buddha legmagasabb szintű tisztánlátásának részleteit vagy annak teljes egészét. Felismervén a végső igazságot, ami lényegében félelem nélküli mindent tudó tér, tapasztalatként legmagasabb szintű folyamatos öröm, kifejeződésében aktív együttérzés; minden jelentőségteljessé és örömtelivé válik. Mindez túlmutat azon a szemléleten, hogy valaki valamit tesz valakivel. A megvilágosodásban a tudat olyan, mint a nap. Saját erején keresztül ragyog.

Itt, Szarnáthnál, ahol máig is egy romokban heverő hatalmas sztupa ünnepli ezt az eseményt, Buddha negyedik nemes igazsága számtalan nagyszerű tanító életének lett vezetője egészen napjainkig. Ezt mondta: "Van egy út a szenvedés megszüntetéséhez". Ekkor kezdődött el az a teljes negyvenöt év, mialatt azért dolgozott, hogy a lényeket szabaddá tegye. Mivel mindig nagyon tehetséges emberek vették körül, így meg tudta osztani azt a 84 000 tanítást, melyek mind a mai napig a világ hasznát szolgálják.

Buddha első tanítványai azonban aligha ismerhették fel, hogy a következő magyarázatok jelentik szavainak teljes értelmét. Megértve, hogy a tudat teljesen kifejlesztett állapota három szintből és a most említésre kerülő öt bölcsességből áll, központi jelentőségű a Nagy Úton. A Gyémánt Út kifejezetten e belső felismerésből fakadó négyféle megvilágosodott tevékenységre összpontosít, és megerősíti, hogy a félelemnélküliség, a spontán öröm és az aktív együttérzés tapasztalata a lények igaz természete. Minden szint azt tanítja, hogy a különbség egy Buddha és mindenki más között egyszerűen csak annyi, hogy ő minden szükségeset megtett a tudat teljességének megtapasztalásáért. Másoknak ezt a munkát még el kell végezni.

A Kis Út célja – megszabadulás

A megszabaduláshoz vezető út két lépésből áll. Először is felfedezzük, hogy a testben nincs semmi állandó, a test csupán a folyamatosan helyüket változtató atomok tömege. Aztán felismerjük, hogy a gondolatoknak és az érzelmeknek sincs lényegiségük. Bár a tapasztalatainkat "valódinak" érezzük, amikor megjelennek, itt is csupán a körülmények áramlását találjuk, melyek mulandóak és állandóan változnak.

Ez a tisztánlátás növekedni fog, majd egyre jobban befolyásolja szemléletünket egészen addig, míg minden tapasztalást be nem színez. Ha valójában nincs ott senki, ki az, akinek árthatnak? Ha megértjük, hogy nincs én, akkor mi lehet a célpont? A bizonytalanság és a "kívül rekedés" érzése megszűnik, így a fájdalomban vagy nehézségekben a hétköznapi gondolkodás személyhez kötött tulajdonsága –"én szenvedek"– átváltozik azzá az általános észrevétellé, hogy "van szenvedés". Minden szituációban sérthetetlenné válunk, s ennél nem lehet jobb alapja további fejlődésünknek. Bár a buddhizmus déli iskolái abban a történelmi időszakban a megvalósításnak ezt a szintjét – az arhátságot – célként tekintették, az északi vagy Mahajána buddhizmusban ez a természetes pihenőhely, mielőtt a "bodhiszattvaság" nagy utazása elkezdődik.

Forrás: Láma Ole Nydah: Ahogy a dolgok vannak