Mulandóság

Készült: 2012. 05. 04.

A négy gondolat közül a második a mulandóságra vonatkozik. Sok ember hal meg fiatalon, és csak kevesen halnak meg öregen, végelgyengülésben.  Egy mécses egy vajjal teli tartóból és egy kanócból áll. Ha egy ilyen lámpát egészen a mécses széléig megtöltöttek vajjal, és a kanóc még nem ég, akkor ez egy ember születése előtti helyzetének felel meg.

  Egy vajmécses, amely teljesen leégett, egy olyan embernek felel meg, aki végelgyengülésben halt meg. E két lehetőség között számos variáció létezik.

  Valójában sokkal több olyan körülmény van, amely a halálunkhoz vezet, mint amelyek az életünket segítik, és úgy tűnik, hogy a halálhoz vezető körülményeknek a múlthoz képest megnőtt a számuk. Régebben például az emberek gyalog jártak, és nem állt fenn annak a veszélye, hogy valaki autóbalesetben vagy repülőgép-szerencsétlenségben haljon meg. Ma rendkívül sok körülményt látunk, melyek az emberi életet veszélyeztetik, és csak keveset, melyek fenntartják azt.

  Tudatosítanunk kell magunkban azt a tényt, hogy a halál elkerülhetetlen, és azt, hogy az idejében nem lehetünk biztosak.

  Életünk egy fűszálon levő harmathoz hasonlítható, mely nagyon tűnékeny. Amint a Nap felbukkan a harmatcsepp gyorsan elpárolog.

  Az értékes emberi életet nagyon nehéz elérni, de nagyon könnyű elveszíteni és sajnos nem tudjuk, hogy mikor ér véget.

Az "Értékes Emberi Test" sok lehetőséggel rendelkezik, azonban létezik mulandóság és halál is. Az ember sohasem tudja, hogy mikor jön el a halál, aminek folyamán semmi sem biztos.

  Az élet olyan, mint egy villanás.

  Bár az ember mindig sok tervet készít a jövőre, de ha ma lefekszik aludni, egyáltalán nem biztos, hogy holnap újra felébred. Minden korban meg lehet halni: közvetlenül a születés után, gyerekként, fiatalon, felnőttként vagy idős emberként. Csak kevesen vannak a Föld lakóit tekintve, akik idős emberként halnak meg. Általában az élet már előbb véget ér. A halál tehát annyiban biztos, hogy kétségkívül eljön. Mégis bizonytalan a pontos időpont, mivel a halál nem követ szabályokat. A gyerekek nem feltétlenül élnek tovább, mint a szüleik, a tanítók nem feltétlenül halnak meg előbb, mint a tanítványaik, és így tovább.

  Ezt az ember a saját tapasztalataiból is tudja, mégis az általános elképzelés az, hogy például azt tekintik normálisnak, ha a gyerekek tovább élnek, mint a szüleik. Ha mégis körbenézünk és visszaemlékszünk a saját tapasztalásainkra, biztosan meg fogjuk állapítani, hogy ezek a dolgok nem rögzítettek: a szülők gyakran tovább élnek, mint a gyerekeik.

  Bár az embernek szerencséje van, hogy még életben van, egyáltalán nem magától értetődő, hogy ez még sokáig így megy tovább, mivel halálának időpontja bármikor bekövetkezhet. Ez a probléma az életünkkel: annyira törékeny, olyan könnyen elveszíthető, olyan könnyen elpusztítható.

  A halál pillanatában nagyon egyedül van az ember. Teljesen mindegy, hány közeli és kedves barátja van, mennyire közel áll hozzá a családja, hány nővére, bátyja, barátja és barátnője van: ők a halál pillanatában nem követhetnek benneteket és nem segíthetnek nektek.

  Ugyanennyire keveset segíthetnek az anyagi dolgok, melyek olyan fontosnak tűnnek számunkra: teljesen mindegy, mennyi pénzt gyűjtöttünk össze, milyen nagy és szép a házunk, milyen jó az autónk, ebből semmit sem vihetünk magunkkal. Egyszerűen lehetetlen, hogy bármit is magunkkal vigyünk, és így mindent itt kell majd hagynunk.

   Ez érvényes a testünkre is, mivel ez az, ami az életünkben a hozzánk legközelebb álló és a legkedvesebb a számunkra. Egész életünkön át kísér minket, mondjuk így: a testünk árnyéka. Nem szükséges, hogy magunkkal hordjuk, vagy valamilyen módon törődjünk azzal, hogy ott van-e a testünk vagy nincs, mivel az automatikusan mindig jelen van. Mégis még ez sem kísérhet minket tovább a halál után.

  Tehát valójában nincs semmi, amit magunkkal vihetnénk. Az egyetlen, ami a halál pillanatában valójában számít, ezek azok a tendenciák, melyeket felhalmoztunk a tudatunkban. A pozitív és a káros benyomások kísérni fognak bennünket, akár akarjuk, akár nem, mivel nem tudjuk csak a pozitívokat elvinni és a negatívakat hátrahagyni.

  Ezek a tendenciák fogják meghatározni a tudatállapotunkat. Tőlük függ, hogy a halálunkat és az azt követő időt hogyan tapasztaljuk meg. Ha sok pozitív benyomást halmoztunk fel a tudatunkban, akkor ennek megfelelő eredményt kapunk. Sok boldogságot tapasztalunk majd, és nem találkozunk a szenvedésekkel, melyek káros ten­denciákkal járnak együtt.

  Ha tudatunkban mégis a negatív tendenciák az uralkodóak, akkor ezek fogják tapasztalásainkat meghatározni, és ekkor szenvedést és fájdalmat fogunk tapasztalni. Tényleg tudatában kell lennünk ennek: halálunkkor, és ami utána jön, semmi más nem segíthet, mint az a mód, ahogyan életünkben cselekedtünk!

Ne vesztegessük időnket jelentőség nélküli dolgokra. Használjuk a helyzeteket a jó benyomások felhalmozására. Ragadjuk meg kedvező lehetőséget  itt és most a tudat természetében való időzésre, mert ez a tapasztalat lesz hasznos támogatónk a halál idején.