Medtációs központjaink célja és feladatai

Készült: 2012. 05. 09.

Mi a célja a központoknak?

Központjainknak célja, hogy megszilárdítsák a dharmát, olyan helyet biztosítva az embereknek, ahol találkozhatnak a tanításokkal és a megfelelően képzett tanítókkal. Akadnak olyan buddhista tanítók, akik megpróbálnak központok nélkül boldogulni, így például Szögyal tulku, aztán vannak olyanok, akik próbálkoznak központok létrehozásával, így Namkhai Norbu rinpocse, de nekünk sokkal több van belőlük. Mi sokkal sikeresebbnek bizonyulunk központjaink kiterjedt hálózatával, melyek kapcsolatban állnak egymással, és mind ugyanazt kínálják. Csoportokat alakítunk, nem hierarchikus közösségeket – az emberek egymás barátai lesznek, nem a főnökeik. Ez Láma Ole ötlete volt és a Karmapa erőteljes áldását adta rá. Nagyon örült neki.

Az, hogy képesek vagyunk a dolgokat frissen tartani, és hatékonyan dolgozni, nagyrészt a számítógépeknek és az internetnek köszönhető – az információ elképesztő terjedésének. Ez történik ma, régen ez nem volt lehetséges. Korábban, amikor még minden leveleken keresztül terjedt, nem volt nehéz egy központjaink „leszakadnia", és a saját dolgaiba bonyolódnia. Nem azért, mert ők így szerették volna, hanem mert nem rendelkeztek más információkkal. Manapság közelebb vagyunk a tanítóinkhoz, mint bármikor máskor a világtörténelemben. Még Tibetben sem volt ilyen minden szintre kiterjedő közeli kapcsolat, pedig ott a tanítvány és a tanító gyakran egy házban lakott.Hallhatunk Milarepa óriási odaadásáról Marpa felé, ami csodálatos dolog, azonban valójában elég kevés volt a kommunikáció közöttük ritkán találkoztak. Csak az odaadásról volt szó. Manapság még odaadás nélkül is élhetünk egy buddhista "faluban", és részt vehetünk mindenben ami történik.

A központok az élő kicserélődéstől frissek, az állandó történésektől. Végső soron persze maga a tudat a frissesség időtlen forrása. Mivel mi a tudattal dolgozunk, ezt szeretnénk megismerni, garantált számunkra az állandó frissesség.

 A buddhista gyakorlás megkezdése jóval több mélységet és boldogságot hoz, mint akármilyen mennyiségű információ begyűjtése; ezen a ponton a dolgok a modern emberek számára a világi gyakorlók fent említett közössége, a Szangha révén kelnek életre. Azok, akik a centrumokban élnek, illetve képviselik azt, és az a példa, ahogyan működnek, adja meg a hátteret a lények fejlődéséhez. Ők hasznos módszereket és élő példát adnak, valamint a tanítások működésének bizonyítékát. Így ők adják másoknak a legnagyszerűbb ajándékot: annak bizonyosságát, hogy a relatív lépések abszolút és maradandó célhoz vezethetnek, egy lehetséges legvégső értelmet adva életünknek.

Amennyiben minden egyes látogató nagy filozófus lenne, és minden körülmények között képes lenne az absztrakt látásmód megtartására, akkor egy buddhista egyén, csoport vagy centrum hangulatváltozásait olyan lépések kivetülésének tekintenék, melyek sorozata egy alapvetően tökéletes utat alkot. De úgy tűnik, hogy általában nem így történik; az emberek a centrumainkba meghatározott személyes elvárásokkal érkeznek, és hatással van rájuk az a fogadtatás és bánásmód is, amelyben ott részesülnek.

Bár hosszú távon bizonyítható igazság szükséges a legjobb tudatok inspirációjához, nem kétséges: ahhoz, hogy a lények közel kerülhessenek egy ilyen kincshez, az ezt körülvevő érzelmi légkörnek vonzónak kell lennie. Ezért azok a centrumok, ahol van extra energia az újonnan érkezőkre, ahol teával, közérthető írott anyagokkal, barátságosan fogadják őket, ráadásul a vezetett Gyémánt Út meditációink tökéletességéhez az újak némi emberi érdeklődése is járul a centrumok biztosak lehetnek benne, hogy az újak elhozzák majd a saját barátaikat is.

E melegség nélkül az ember a hozzá hasonló egoisták szemében kulturális és egzotikus attrakcióvá válhat, s így csak keveseknek adhat bizalmat az, hogy ez a látásmód az övék is, melyet használva örömteli lehet az élet.

Még a legjobb tanítások esetében is fontos marad az emberi tényező, de kevés lény képes a ragyogást és a rugalmasságot állandóan ötvözni. Még a legerősebb motivációval bíró csapat is sebezhet a személyes dolgok terén, ezért védelmeznünk kell a buddhizmus legtisztább élő erőforrását: azokat az idealistákat, akik a világ gyakorlati feladatait végzik.

Melyek a legfontosabb tapasztalataink a centrumokban:

A legfontosabb, hogy a csoport élő szervezetnek családnak érezze magát, és megértse, hogy ha a tagok közül az egyik fejlődik, azzal minden ki nyer. Ebbe beletartozik az, hogy mindenki képességeinek és kívánságainak örülünk, és olyan feladatokat adunk, amelyekkel meg lehet birkózni, és fejlődést eredményeznek. Minden centrumnak a javára válik, ha az emberek szorosan együtt dolgoznak, mikor simán mennek a dolgok, és erősen összetartanak akkor, mikor nem mennek a dolgok.

Fontos bizonyult a legalább napi egyszeri közös étkezés, és jó, ha azok rendszeresen együtt is meditálnak, akik a centrumainkban aktívak. Jelenlétükből mindenkinek haszna származik még akkor is, ha egy kissé távol ülnek egymástól, mivel különböző gyakorlatokat végeznek.

Churchill 60 évvel ezelőtti szavaival élve: előrelátással elkerülhető a vér, a megfelelő látásmóddal a könnyek. A verítéket azonban egy boddhiszattva semmilyen módon sem kerülheti el. A kemény munka elengedhetetlen, és mivel egy európai mondás szerint 40 év, mire valaki felnőtt lesz; illetve 60, mire ember lesz belőle – ahogy a kínaiak mondják -, az ember nem várhatja, hogy a dolgok mindig könnyen menjenek.

Ez vonatkozik mind a centrumokra, mind a létrehozóikra egyaránt. Bár a megvilágosodott energiamezők áthatják az embereket és a helyeket is, a karmikus benyomások és megszokások ereje folytán csak fokozatosan képesek mérni. És bár a Láma ereje is – aki a Gyémánt Út csoportokat inspirálja és létrehozza – a kezdetektől fogva jelen van, a bennünk levő bölcsesség és tapasztalatok tökéletes kiteljesedése várhatóan sokáig eltart majd.

Dániában25 évbe került, amire a csoport igazán megtanult együttműködni.

Vannak olyan helyek is, amelyek a felszínen kevésbé látszanak rossznak, úgy tűnik, mintha egységesek lennének, majd felszínre kerülnek a különbségeik. Ezért fontos, hogy az emberek összerázkódjanak.

Csupán egyetlen eset volt a centrumok történetében, amikor egy centrum feloszlatta magát. Ez húsz évvel ezelőtt történt. Ez egy tanítónőkből álló németországi, brunschweigi csoport volt – a tagok többet akartak együtt lenni a családjukkal; de hamarosan nagyon üresnek érezték magukat. A legtöbbjük azonnal újra aktívan dolgozni kezdett, amikor a családi felelősséget átvállalta valaki más.

Valójában nagyon keveseknek vannak olyan lehetőségeik és motivációjuk, hogy éveken át megszakítás nélkül dolgozzanak a centrumban egy bizonyos cserélődés egészséges is. Majdnem mindenhol az a szokás, hogy a barátok veszik át azokat a feladatokat, amelyeket mások már nem tudnak elvégezni, mivel a család vagy az üzlet nem hagy rá időt. Ebben a folyamatban lényeges a hála érzése azért, amit valaki megcsinált. Fontos, hogy a barátságokat ápoljuk, és hogy azok, akik valamiért korábban felelősséget vállaltak, továbbra is tájékoztatva legyenek. Akik a centrumot használják és dolgoznak is érte, amikor csak lehet, a gyakorlatias életbölcsességet és a társadalom erőforrásait adják, közben részesednek a tudatos élet áttetsző frissességéből is.

Társadalmunk gazdaságának köszönhetően Kelet Tibet életszemlélete egyre terjed, és ez nagymértékben hozzájárul az emberi szabadsághoz és fejlődéshez. Ez a szemlélet a Nagy Pecsét látásmódját testesíti meg a vágy típusú emberkeszámára, a Nagy Tökéletességét a haragosabb típusúaknak. Minden tevékenységet és tapasztalatot összekapcsol a megvilágosodással. Így minden esemény lépéssé válik az úton. A modern kommunikációnak köszönhetően a létezés fizikai szintjét is jól ki lehet aknázni. A barátok munkát adhatnak egymásnak, vigyázhatnak egymás gyerekeire, amíg a másik meditál, vagy lakást találhatnak egymásnak. Azután fokozatosan-ahogy a hagyományos társadalmakban- megjelennek a Darma-családok, amelyekben az emberek tudatában vannak, mivel járulhatnak hozzá az együttműködéshez, mit kell csinálni vagy elkezdeni az adott időpontban.

Rajtunk múlik: hogy ne versengés legyen a csoportokban, hanem olyan szerepeket adjunk egymásnak, amelyekben jó játszani; hogy népszerűsítsük a „mindkettő és még..." legmagasabb szintű látásmódját, amikor ez megértésre talál egy jelentést-kereső világban; és hogy világosan és dogmáktól mentesen tanítsuk azt, hogy az emberek saját karmája és szemlélete hozza létre a mennyországot és a poklot.

Azzal, hogy az önmagunkban való bizalmat erősítjük, a világnak olyan ajándékot adhatunk, ami valószínűleg egyedülálló. Ez ötvözi a legmagasabb szintű látásmódot – mindenkinek buddhatermészete van, valójában minden egy Tiszta Föld – a relatív szint kibontakozásának kritikus ismeretével, mint például a világban zajló fontosabb irányvonalak. Egyrészt a személyes szinten túli állapotokat megvalósító legjobb meditációk, melyek éretté tesznek bennünket, másrészt a dolgok megosztásának öröme által a mi centrumaink valódi drágakövek. Ha jelenlétünket az emberek tudomására hozzuk, azok, akiknek elegendő jó karmájuk van, biztosan eljönnek.