Milyen a jó tanító

Készült: 2012. 05. 09.

Minden jó tanítónak tisztában kell lennie mestersége eszközeivel, és teljes mértékben elsajátítania a témát. Egy Gyémánt Út-tanító különösképp élettapasztalatáról ismerhető fel és arról, hogy minden körülmények között megőrzi jó stílusát. Egy másik jellemző pedig az a belső öröm, amely abból fakad, hogy képes másoknak segíteni Buddha módszerei által.

A théravádában a tanító átadhatja tudásának csomagját csupán az által, hogy azt mondja: „Cselekedjetek a szerint, amit mondok, nem pedig aszerint, amit teszek." De a legmagasabb szinten a tanító minden pillanatban egy példa, és a tanítások szerint kell élnie – ez pedig nagy különbség. Aki nem kiegyensúlyozott, drámázik, vagy túl sokat foglalkozik személyes problémáival, nem alkalmas arra, hogy olyan tanításokat adjon, amelyek bizalmat feltételeznek. Bátornak kell lenni ahhoz, hogy menedék lehessünk mások számára. A gyengeség, ingerlékenység vagy a problémák elől való menekülés alkalmatlanná teszi a tanítót a Gyémánt Úton. Az általa adott tanítások nem feltétlenül rosszak, de így a hallgatóságnak különbséget kell tennie a tanítások és a tanító között, és rájönnie, hogy az utóbbi nem éppen az előbbi szerint él.

Minden esetben fontos, hogy közelről megvizsgáljuk azt a tanítót, akinek tudásában vagy tapasztalatában osztozni szeretnénk. A tanítóknak nemcsak tiszta és érthető viselkedést kell tanúsítaniuk a nyilvánosság előtt, hanem az általuk választott életstílus szerint is kell élniük, akár apácáról, szerzetesről, akár világi személyről, jógiról vagy jóginiről legyen szó. Ez különösképp fontos a Gyémánt Úton, mivel ha a tanítványok megőrzik kötelékeiket (szkr. szamaja), pár év alatt átveszik tanítójuk tulajdonságainak nagy részét. Ha a kapcsolat megszakad, a fejlődésük is megtörik. A tanítványoknak egy olyan példához kell igazodniuk, aki hosszú időn keresztül ott van előttük. Ez azt jelenti, hogy bárki, aki a Gyémánt Út szintjén tanít, nagy felelősséget vállal magára. Hasonlóan ahhoz, ahogy a szerzeteseknek és apácáknak meg kell tartaniuk fogadalmaikat, ahogy azt a Buddha mondta nekik, a világi tanítónak nem szabad kudarcot vallania a mindennapi életben, a jógi pedig nem veszítheti el tiszta látásmódját.

Amikor valaki először hallgat meg egy tibeti buddhista előadást, természetesen még nincs mindennek a tudatában. A hallgatóság érzi a tanító és a vonal „rezgéseit", és ez inspirálhatja. Az emberek ekkor nyitottak, ezért sebezhetőek is, és újonnan szerzett meglátásaikat a dolgok értelméről és a tisztánlátásról be akarják építeni életükbe. Mások nem szeretnének megváltozni, csupán a maguk által szövögetett jó érzéseiket akarják megerősíteni. Ezt azonban egy Gyémánt Út-tanító a kezdeti türelmi idő után már nem tolerálhatja, mert különben túl intellektuálissá válik a helyzet, vagy ahogy a németek mondják: „béke, öröm és palacsinta". Kellemes, de ugyanakkor kissé „dilis-hippis"..Itt válik különösen érdekessé az egyensúly aközött, hogy valakit teljesen ellenőrzésünk alá vonjunk, vagy hosszú pórázra engedjünk. A módszerek a tanítványokat egyaránt tudatossá és kritikussá teszik, ami a kezdeti időkben inkább maguk felé irányul. A meditáció során hirtelen sok mindent észrevesznek saját életükben, amit inkább elkerültek volna. Ezért a tanítónak az első alkalomkor teljesen magabiztosnak és megbízhatónak kell lennie. A tanítványnak meg kell értenie, hogy egy hasznos úton jár, és a benyomások, melyek mindig is ott voltak a tudatában, éppen kifelé távoznak.

Minél keményebben küzdött és tette próbára magát a tanító, annál meggyőzőbb lesz ebben a fázisban – ehhez a tevékenységhez tartozik az is, hogy rámutat a minket érintő világpolitikai ellentmondásokra is. Máskülönben nem válnának barátokká a tanítványaival, mivel hagynia kellene, hogy azok minden útmutatás nélkül menjenek keresztül a nehézségekkel teletűzdelt úton. Az a tanító, aki ma nem nyilvánítja ki véleményét az iszlámról és a túlnépesedésről, egyszerűen túl gyenge a tanítványok számára. A tanítványok fejlődése ilyen kimozdíthatatlan tudatot és személyes szinten túli látásmódot követel meg a Gyémánt Út-tanítótól. Sok időbe telik, mire a tanítványok – ahogy a szövegek mondják – „nem éreznek nagyobb bizalmat attól, hogy a tanító a levegőben repül, és nem is kevesebbet attól, ha feldarabol egy élőlényt", hanem megértik, hogy a tanító tudja, mit csinál, és a lehető leghatékonyabb eszközökkel segíti őket az úton.

A tanítónak magának is nagyon óvatosnak kell lennie mindaddig, míg el nem éri a Karmapa szintjét, ahol már nem lehetséges hibázni. Még hagyományunk legmagasabb szintű lámái is rengeteg botrányt okoztak a kínai Karmapa-jelölt kapcsán. A gelugpák botrányai pedig messzire nyúltak politikai befolyásuk miatt, a rigpák[Szögyal rinpócse nyigma szervezete] – akik sosem finnyáskodtak más tanítókat megítélni – maguk is súlyos vádakkal kellett, hogy szembenézzenek.

A tanítóval való szoros kapcsolat, mint a fejlődés leggyorsabb útja, nem veszített létjogosultságából. Sőt, az önállóság, az iskolázottság és a kritikus gondolkodás teszi lehetővé manapság a nyugati ember számára, hogy a tanító viselkedését több szempontból vizsgálja meg, mint korábban, és tanulhasson belőle.

Végül, mindenek felett, marad a bizalom nagy kérdése. Kifogástalan a jelleme? Neki sikerült? Kiállna ő értem? Olyan akarok lenni, mint ő? Remélem, találtok olyasvalakit, aki nem okoz csalódást.

Forrás: Láma Ole Nydahl - Milyen a jó tanító - interjú