Átadás jelentése

Készült: 2012. 05. 25.

A karma kagyü iskola gyakorlóinak az „átadás" fogalma központi jelentőségű. Már a kagyüpa szóban is az átadásra utal a „ka" szótag. A karma kagyü annyit jelent, hogy: „a négy átadás élő hagyománya". Ezt Tilopa indiai tanítóktól – Nágárdzsunától, Ngagpopától, Lavapától és Kalpa Szangmo dákinitól – kapta.

Számos megvalósított tanító adta át ezen átadások tapasztalatát, mint végső betekintést a tudat természetébe. Az átadások a tanító és tanítvány közötti közvetlen tapasztalatcserén keresztül éltek tovább évszázadokon át, egészen napjainkig. Amikor barátainkkal, Karmapán meditálunk a központjainkban, pontosan ehhez a megvalósítás-áramlathoz kapcsolódunk.

Buddha tanításairól egy átfogó képet alkotva, a módszerek és magyarázatok sokaságát látjuk, melyek megfelelnek a különböző emberek eltérő látásmódjainak és képességeinek. Nyilvánvaló, hogy tanulásunk és fejlődésünk előtt több lehetőség is nyitva áll.

Ha egykori osztályfőnökünket megkértük, hogy írjon az emlékkönyvünkbe, gyakran a következő sorokat jegyezte be:

„A tanulásnak három módja van:

 Tapasztalaton keresztül –, ami a legnehezebb;

 Gondolkodás útján –, ami a legtisztább;

 Utánzással –, ami a leggyorsabb."

A tapasztalaton keresztül történő tanulás esetében, a cselekvés megelőzi a teljes megértést. A célhoz vezető út nem világos, egyszerűen csak kipróbálunk valamit. Mint egy kísérletben, amelyről nem tudjuk, vajon a kívánt eredményt hozza-e.

Ha minden jól megy, teszünk egy lépést az úton, de legalábbis gazdagabbak leszünk egy tapasztalattal.

A gondolkodáson, elmélkedésen keresztüli tanulás talán segíthet elkerülni a hibákat, a gondolatok csupán apró részei teljességünknek, és általában sok idő kell ahhoz, hogy a megértett dolgok fejünkből a szívünkbe kerüljenek.

Az utánzáson keresztüli tanulás egy, már működő példán alapszik. Más már elvégezte a próbát és gondolkodott helyettünk. Új technikai vívmányok bevezetése esetén ez nem túl tisztességes út - egy úriember inkább saját ötleteiből merít. Azonban, amikor az emberi képességek és tulajdonságok kibontakoztatásáról van szó, az utánzás a legközvetlenebb út. Ez vezet a leggyorsabb eredményhez. Bizonyos tulajdonságok felismerése után, közvetlenül azok megvalósítását célozza meg. Amennyiben az azonosuló tökéletes példát választ, messzemenően védve van a durva tévedésektől, sőt, a tanulás inspiráló szakaszainak nézhet elébe.

Buddha fejlődésének története megmutatja mind az első, mind a második lehetőséget. Észak-India erdeiben sok tanítótól tanult, míg rá nem jött arra, hogy tanításaik nem jelentenek számára többet fogalmaknál és elképzeléseknél. Akkoriban – aszkétaként – önsanyargató böjtöléssel próbált eljutni a legvégső igazságig. Idővel ráébredt, hogy az éhhalál szélén álló testben a tudat sem képes megfelelően működni.

A tanulás harmadik formája az utánzás – vagy ahogy mi nevezzük az „azonosulás" – nem állt rendelkezésére abban az időben. Ő maga volt az, akinek ezeket a módszereket a világba kellett hoznia – azáltal, hogy megvalósítja őket.

Buddha tanításai világosan megmutatják, hogy mi a cél: a megszabadulás és a megvilágosodás - a feltételek nélküli tapasztalat állapota, túl a gondolatokon és az elképzelésen, mely örömként, félelemnélküliségként és szeretetként fejeződik ki. Spontán és erőfeszítés nélkül mutatkozik meg mindenki javára.

A tanulás módjainak számos oldala van, ezek nagyjából két területre oszthatók.

Egyrészről a külső feltételekkel való munkára, mely a „tudat szabadságához" vezet: pozitív cselekedetekhez, jó benyomásokhoz, több együttérzéshez és bölcsességhez. Ez a szokások és szemléletek fokozatos megváltoztatásának módja, mellyel egyre több tisztánlátáshoz, és végül a legvégső tapasztalathoz juthatunk.

Másrészről magának a célnak, az abszolútnak a megmutatása. Ebben az esetben az átadás alapvető jelentőségű.

Erről szól egy történet Tilopa életéből:

„Egy napon, amikor Tilopa épp a pradzsnyaparamíta tanításokat kezdte tanulmányozni, megjelent előtte egy öregasszony. Érdeklődve pillantott a szövegre, majd megkérdezte:

– Fiam, mit csinálsz? – amire Tilopa így válaszolt: – Tanulok.

Az öregasszony felhúzta szemöldökét, és így szólt:

– Igen, a tanítások mélyrehatóak, de ez az út sok életen át vezet és nehéz. Ha valóban meg akarod érteni jelentésüket, ismerek egy utat, ami gyors, és kevés akadállyal jár.

Tilopa felismerte, hogy az öregasszony egy dákini. Így válaszolt:

– Igen, nagyon szeretném a tanítások közvetlen tapasztalatát megvalósítani."

Válaszként a „Legmagasabb Gyönyör" mandaláját jelenítette meg előtte a térben, mint fény és energiamezőt. Így adott neki közvetlen átadást tudatának örömtermészetébe. Megtanította arra, miként tud azonosulni tudatának abszolút természetével, melynek segítségével a legmagasabb tisztánlátás és gyönyör szakadatlan megtapasztalásához juthat.

Amennyiben mi is a „cél megmutatásának" útját szeretnénk járni, elengedhetetlen egy tapasztalt tanító. Ő az inspiráció és az átadás forrása, lehetővé teszi a tanítvány számára, hogy a feltételek nélküli tulajdonságokat és képességeket újra meg újra felfedezze önmagában. A tanító itt nem egy személyt jelent, hanem a feltételek nélküli tapasztalás két lábon járó példáját emberi formában. Mikor a tanítóra tekintünk, tudatában saját tudatunk tükrét pillantjuk meg. A tanító tudata és a mi tudatunk abszolút kifejeződésében nem különbözik.

Az átadás folyamatával – mely a Gyémánt Úton és a Nagy Pecsét tanításaiban különleges jelentőséggel bír – számos módon találkozhatunk. Nem csupán a tapasztalatok fogalmakon keresztüli megosztását jelenti. Bármely testi, vagy szellemi képesség bemutatása a figyelmes tanítvány közvetlen tapasztalatává válhat, amennyiben felismeri ezeket a tulajdonságokat a tanító példája alapján. Ha a tanítvány jó adottságokkal rendelkezik, képes a megmutatott dolgokat spontán megvalósítani, és fejlődésében valódi előrelépés történik. Ha az emberi kapcsolatokat bizalommal és nyitottsággal kezeljük, a tapasztalati szintek teljességét megoszthatjuk egymással. Örömteliségünk másokban is örömteliséget fakaszt, a szeretetteljesség közvetlen tapasztalássá válik mások számára is.

A Gyémánt Úton az élő átadás létrejöttéhez, különböző szerencsés feltételekre van szükség. Röviden: „külső" szinten ez a tanítóval való kapcsolatról szól, aki megmutatja a tudat természetét, „belső" szinten pedig a saját buddhatermészetünkhöz vezető kapcsolatról.

A tudatot gyakran egy gyémánthoz hasonlítjuk, mely elpusztíthatatlan, ragyogó és tiszta. Minél inkább megszabadítjuk a tudat „gyémántját" a fátylaktól, annál inkább megnyílik előttünk a lehetőség, hogy megpillantsuk végső természetét. Ha aztán találkozunk tanítónk tudatának félelemnélküli, örömteli terével, és felismerjük ugyanazokat a tulajdonságokat saját tudatunkban is - az „átadás" megtörtént. Ettől a pillanattól kezdve felébred valami bennünk, amiről többé nem tudunk megfeledkezni: megjelenik a végső felismerés. Ez olyan, mintha másodszor is megszületnénk egyazon életen belül, vagy mint amikor mélyen szerelmesek lesznek. Átadási vonalunk megvalósítóinak élettörténete ösztönző példával szolgál minderre.

A bemutatott cél felismeréséből egyre nagyobb bizonyosság jelenik meg, melyből természetes módon, bizalom és nyitottság fakad. Ha pedig a tudat mentes a kétségektől, létrejöhet az odaadás. Minél inkább a teljességünkkel dolgozunk, annál gyorsabban érhetünk célhoz. A tanító átadása a tanítványt önállósághoz vezeti: nem létezik nagyobb önállóság, mint a tudat félelemnélküli terébe vetett bizalom.

Ha közvetlenül a tapasztalóra, a tudatunkra akarunk tekinteni – ha ez gyakorlatunk lényege, – akkor elengedhetetlen az átadás. Szükség van egy tanítóra, mint a végső látásmód és erő hordozójára.

A tudat különböző aspektusaiba mint Legmagasabb Gyönyör, Bölcsesség Buddha vagy Gyémánt a Kézben történő beavatások formális átadásai mellett, a jógik, avagy megvalósítók átadása külső formáktól mentesen történik. Itt a tanító a tudat frissességét képviseli. A tanítványaihoz fűződő közeli kapcsolaton át minden időben kész „tükröt" tartani eléjük, amikor éppen nyitottságot mutatnak. Ez megtörténhet az előadóterem és a WC közötti találkozáskor, ugyanazon tér csendes megosztásakor, vagy szabad „repülésben" az autópályán. Akkor is, amikor a tanító épp messze van, utazik, a tanítvány nyugodhat a tanító átadásában, és abból állandóan új erőt és felismerést meríthet.

Minden átadással és inspirációval emelkedik a tapasztalatszint, és erősödik a tudatba vetett bizalom. A tudat gazdagsága a cél, és egyidejűleg az út is.

Láma Ole így fogalmazza meg az átadás lényegét:

„A legmagasabb igazság, együtt jár a legmagasabb szintű működéssel.

Minél több szeretetet és örömöt, tisztánlátást és erőt fejlesztünk ki magunkban, annál közelebb vagyunk az igazsághoz."

Ez a bizonyosság és tapasztalat megtartása a mindennapi élet sodrásában része gyakorlatunknak, és egyben a legőszintébb hála tanítónk irányába.

Forrás: Manfred Meier: Átadás a gyémánt - Úton Buddhizmusma 2003