A láma az áldás forrása

Készült: 2012. 06. 04.

Jamgön Kongtrul Rinpocse: A láma - az áldás forrása

(Bécs, 1987. október)

A buddhista tanításokat a szutra ösvényre és a tantra ösvényre oszthatjuk. A szutra ösvény az okon alapul, a tantra ösvény pedig a gyümölcsön. Mindkét ösvény célja, hogy megszabadítson a dualista látásmódtól, és segítsen elérni a megszabadulás állapotát.

A szutra ösvényen elôször a dualista látásmód okát elemzik, és ebbôl megértjük azt, hogy az ilyen látásmód az "Én"-hez, vagyis a tudatlanságunkhoz való ragaszkodásban gyökerezik. Azután tovább elemzünk. Honnan származik ez az elképzelés? Mi az "Én"-hez való ragaszkodás lényege? Mik a jelei ? Mik az okai ? stb. Végül arra a következtetésre jutunk, hogy saját személyiségünk nem is igazán létezik. A szutra ösvény abból indul ki, hogy értsük meg azt, hogy most egy olyan állapotban vagyunk, amely tele van szenvedéssel, és keressük ennek a szenvedésnek az okát. Azt találjuk, hogy ez az ok nem más, mint korábban elkövetett különbözô cselekedeteink. Azután megkérdezzük, mi vezet ezekhez a cselekedetekhez, és az ezekbôl fakadó karmához. Azt találjuk, hogy a zavaró érzelmek, melyek megint csak dualista látásmódunkból és az "Én"-hez való ragaszkodásunkból következnek. Így eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy minden tapasztalásunk oka az "Én"-hez való ragaszkodás.

Erre a megértésre alapozva követjük a szutra ösvényt, melyen elsôsorban a testtel és a beszéddel kapcsolatos szabályokat tartjuk be. Aztán megértjük az összes dolog kölcsönös függôségét, és azt, hogy egyedül önmagában semmi sem létezik. Harmadszor megpróbálunk egy jó szándékú hozzáállást kifejleszteni más lények irányában.

Így haladunk a szutra ösvényen a dolgokat analizálva, az okokat vizsgálva . Az ebbôl származó megértésre alapozva különbözô módszereket használunk. Ezek által elérjük, hogy megszabadulunk a szenvedéstôl. Megszabadulunk és elérjük a mindentudás állapotát is. Azonban ez az ösvény nagyon hosszú. A bodhiszattva ösvényrôl azt mondják, hogy a Buddhaság elérése itt három végtelen kalpán keresztül tart.

A tantra ösvényen, a Vadzsrajánában, teljesen más úton haladunk. Nem elemezzük az okokat, hanem közvetlenül saját tapasztalatainkkal dolgozunk. Például amikor zavaró érzelmek bukkannak fel nem elemezzük az okokat, hanem közvetlenül megtapasztaljuk, és eljutunk oda, hogy képesek vagyunk azokat átalakítani. Ezért mondják errôl az ösvényrôl, hogy a gyümölccsel dolgozik, és ezért nagyon gyors ösvény. Az eredmény ugyanaz, bármely ösvényen haladunk: megszabadulunk a szenvedéstôl, a belsô zavarok lecsillapodnak, elérjük a megvilágosodást. A két ösvény között csak a gyakorlás módjában van különbség.

A tantra ösvény más feltételekbôl indul, mint a szutra ösvény. Ez az ösvény csak a legjobb képességekkel rendelkezô gyakorlóknak felel meg, mivel itt közvetlenül a zavaró érzelmekkel dolgozunk, az okok elemzése nélkül. Másrészt azt is mondják, hogy a mai zavaros idôkben ez az ösvény megfelel azoknak az embereknek, akiknek nagyon erôs zavaró érzelmei vannak. Ennek az az oka, hogy ezeknek az embereknek nincs türelmük ahhoz, hogy hosszú idôn keresztül érdemeket gyûjtsenek, és a bodhiszattva ösvényt gyakorolják. Egyszerûen nem lennének képesek erre. Ha valóban tudjuk gyakorolni a tantra ösvényt, és képesek vagyunk a tudatunkban lévô zavarral dolgozni, akkor ez nagyon gyors ösvény. De akárhogy is van, egyikünk sem éri el a Buddhaságot csupán néhány nap vagy néhány év alatt.

Mindig azt mondják, hogy a Vadzsrajánában a tisztátlan tapasztalatokat és jelenségeket egy tiszta szintre visszük. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez az átalakítás csak abból áll, hogy azt hisszük vagy gondoljuk, hogy a dolgok tiszták. Ez az átalakítás sokkal valóságosabb. Hogy ezt képesek legyünk megtenni szükségünk van az áldás, megvalósítás és aktivitás "három gyökerére", forrására. Az áldás gyökerei a lámák. A megvalósítás (sziddhi) gyökerei a jidámok. Az aktivitás gyökerei a dharma védelmezôk. A jidámok és a védelmezôk a láma megnyilvánulásai. Nincs olyan jidám vagy védelmezô, amely a lámától külön létezhetne. Ezért a lámának igen különleges jelentôsége van a Vadzsrajánában.

Azért, hogy ezt megértsük, hasznos ismét megnéznünk a szutra ösvényt. Itt egy tanítóra vagy egy szellemi barátra támaszkodunk, aki megmutatja nekünk az utat. Az ô magyarázatai szerint gyakorlunk, és ily módon haladunk keresztül a különbözô bodhiszattva szinteken, és az öt ösvényen (a felhalmozás, a csatlakozás, a látás, a meditáció és a nincs-több-tanulás ösvénye).

A Vadzsrajánában a tanárnak sokkal nagyobb jelentôsége van. Nem csak olyan személynek látjuk, aki mutatja az utat, hanem magát Buddhát látjuk benne. Ezzel a hozzáállással a láma áldása közvetlenül a tudatunkba hatolhat, ott beérik és felébreszti a tudatunk áramlatát. Ahhoz, hogy ezt lehetségessé tegyük, két dolog szükséges. Egyrészt gyakorolnunk kell, másrészt nyitottnak kell lennünk a láma iránt, és valóban Buddhaként kell ôt látnunk.

A szutra ösvényen nagyon tudatosan foglalkozunk a cselekedeteinkkel. Erôfeszítést teszünk arra, hogy elkerüljük az összes negatív cselekedetet és csak pozitív dolgokat csináljuk. De mivel saját tudatlanságunk állandó "kisérônk", és különbözô zavaraink vannak, soha nem tudunk teljesen sikeresen cselekedni, és mindig újra elkövetünk valami negatív dolgot. A szutra ösvény azért tart olyan sokáig, mert a pozitív dolgokra való törekvés és a tudatban lévô zavarok, melyek mindig valami negatív cselekedetre késztetnek minket, állandó konfliktusban vannak egymással.

A tantra ösvényen még egy dolog fontos a lámával kapcsolatban. A tudat igaz természetében nem találunk zavarodottságot, a zavarodottság csak azt jellemzi, ahogyan a dolgokat tapasztaljuk. Ha teljes bizalommal megnyílunk a láma felé, és így megkapjuk az áldását, akkor az a tudatunkat elvezeti az érettséghez (felébredettséghez). Ez azt jelenti, hogy az áldás erején keresztül képesek vagyunk felismerni tudatunk igaz természetét, ezért olyan fontos a láma, aki az áldás forrása a Vadzsrajánában, és ezért hívjuk az "elsô gyökérnek".

Ahhoz, hogy az áldást megkapjuk, több dolog szükséges. Egyrészt teljes bizalmat és tökéletes odaadást kell kifejlesztenünk a láma iránt. Ez azonban nem irányulhat akármelyik lámára, csak arra, akit azután választunk, hogy számos tanítót alaposan megvizsgáltunk. Arra a lámára vonatkozik, akirôl biztosan tudjuk, hogy teljes bizalmat tudunk iránta kifejleszteni. Másrészt a lámának is ellenôriznie kell a gyakorlót, hogy biztos legyen abban, hogy valóban tud neki segíteni.

Ha már biztosak vagyunk afelôl, hogy teljes nyitottságot tudunk kifejleszteni a láma iránt, akkor ez megingathatatlan bizalmat kell hogy elôidézzen. Ennek a bizalomnak valóban olyan megingathatatlannak és elpusztíthatatlannak kell lennie, mint a gyémánt. Ha valóban képesek vagyunk erre, akkor ennek eredményeként a hétköznapi gondolatok többé nem zavarnak vagy befolyásolnak minket. A bizalomnak ez a megingathatatlansága az egyik oka a Vadzsrajána, gyémánt-jármû, elnevezésnek, mivel ez a bizalom olyan, mint egy gyémánt - elpusztíthatatlan.

Sokan, tévesen, azt hiszik, hogy nincs különbség egy Vadzsrajána tanító és egy más tanító között. Egy átlagos tanár megmutathatja az ösvényt tökéletesen tiszta módon, elmagyarázhatja, miként viselkedjünk, hogyan vannak a dolgok, stb. Egy Vadzsrajána tanító azonban olyan valaki, aki nem csak szavakkal dolgozik és tanít, hanem minden szinten. Fizikai viselkedésével, szóbeli tanításaival, és tudatának inspirációján keresztül képes mások tudatáramát érettséghez és megszabaduláshoz vezetni. Vadzsrajána tanító csak az lehet, aki rendelkezik ezekkel a képességekkel. Sok átlagos tanító van, de csak néhányat hívhatunk közülük Vadzsrajána tanítónak.

Dordzse Csang imájában az áll, hogy az odaadás a meditáció feje. Ez arra az odaadásra vonatkozik, melyet a Vadzsrajánában ki kell fejleszteni - olyan fajta odaadás ez, mely természetesen és teljesen ébred fel bennünk, képzelgések, vagy saját magunk becsapása nélkül. Amikor ez megjelenik a tudatunkban, a hétköznapi gondolatok lecsillapodnak a láma áldásán keresztül, és a meditációs tapasztalás természetesen jelenik meg, anélkül, hogy a meditáció közben erôlködnénk. Ezután a láma testének, beszédének és tudatának inspirációja hatékonyan dolgozhat bennünk.

Van egy korai - Kagyü mesterektôl származó - idézet, mely szerint az elôkészítô gyakorlatok - a Ngöndro, az összes gyakorlat közül a legmélyebb. Ez az állítás sokkal inkább vonatkozik a Guru-jógára, mint a leborulásra, a Dordzse Szempára, vagy a mandala felajánlásra, mivel itt a láma áldásának inspirációját kapjuk meg! Az olyan gyakorlatokhoz, mint a Mahamudra, vagy a jidám gyakorlatokkal kapcsolatos felépítô fázisok, vagy a beteljesítô fázisok, Naropa hat jógája, melyek mind a Ngöndrón alapulnak, mindig fontos, hogy a tudatunkat megfelelôen elôkészítsük! Ez pedig azon az áldáson keresztül történik meg, melyet a Guru-jógában tapasztalunk. Csak ezen keresztül leszünk képesek arra, hogy a tisztátlan tapasztalásokat tiszta szintre vigyük és helyesen dolgozzunk más gyakorlatokkal.

Az odaadás, amelyet a láma iránt érzünk több kell legyen annál, mint amikor egy irányunkba kedvesen viselkedô lámát látunk. Ha a láma kedvesen mosolyog vagy beszél, akkor felbukkanhat az odaadás érzése, de ezt úgy nevezik, hogy "a különbözô feltételekbôl adódó érzés felébredése". A láma iránti odaadás egy olyan mély belsô érzés, amely független az ilyen külsô feltételektôl. Kezdetben -természetesen ez még függ külsô okoktól, késôbb azonban olyan belsô érzéssé válik, amely külsô feltételektôl és pillanatnyi tapasztalásoktól függetlenül ébred fel. Amikor ez a teljes, mély odaadás és megingathatatlan bizalom megvan, csak akkor mûködik az áldás úgy, hogy a hétköznapi gondolatok és az ahhoz hasonló dolgok természetes módon lenyugszanak. Vannak az odaadás jeleirôl való leírások: könnyek jelennek meg a szemben, és feláll a szôr a testen. De hogy ez megtörténjen, szükséges, hogy a lámával több életen át tartó kapcsolatunk legyen, így egy élet alatt ezt lehetetlen felépíteni.

Csak akkor vagyunk abban a helyzetben, hogy felismerjük a valódi gyümölcsöt, a végsô beteljesedést, a legmagasabb sziddhit, ha valódi áldást kapunk. Ha erôvel próbálunk mesterséges odaadást és bizalmat felépíteni, akkor az áldás és az inspiráció csak képzeletbeli és mesterséges lesz, és ilyen lesz a gyümölcs (eredmény) is. A tanítók maguk is csak emberi lények. Testük van. Néha jó vagy rossz hangulatban vannak, néha mérgesek, néha szomorúak, stb. Igazi bizalom és megingathatatlan odaadás nélkül ezek a dolgok befolyásolhatnak minket és elbizonytalaníthatnak. Csodálkozni fogunk, hogy a meditáció ma miért nem olyan erôs, mint tegnap volt; bizalmunk ingataggá és bizonytalanná válik. Mindez abból a ténybôl fakad, hogy odaadásunk és bizalmunk még nem igazán megingathatatlan.

Amikor a legmagasabb beteljesülésrôl beszélünk, az nem valami külsô dolog vagy valami új, amit elérünk. Ez a saját tudatunk természetének megvalósítása. Akkor érjük el a legmagasabb beteljesülést, amikor megszabadulunk az összes pillanatnyi változó állapottól és feltételtôl, és felismerjük a tudatot olyannak, amilyen az valójában.

Az áldás az a képesség, ami elviszi más élôlények tudatát az érettségig és megszabadítja ôket. Az áldásnak nincs semmilyen formája, sem kifejezôdésének valamilyen különleges szimbóluma. Bár a beavatások során különbözô szimbolikus tárgyakat használunk, az igazi áldás az, amikor már nincs elválasztás a között, aki az áldást kapja, és aki kapja. Ez a végsô beavatás és az igazi áldás. Minden más csak szimbólum és példa arra, hogy áldást kapunk.

Kagyülife